Ha nem akarunk évtizedeken át sokat fizetni az energiáért, akkor először is magának az épületnek az energiaigényét kell ésszerűen alacsonyra szorítani, ezek után következhetnek az energiatakarékos fűtési és egyéb rendszerek. Utóbbiak javíthatnak vagy ronthatnak a végeredményen, de a döntő maga az épület.
A tervezés kompromisszumkeresések sorozata. Az egyeztetések sorozata egy családi vagy kisebb társasház építtetője és a tervező között kezdődik. A kiinduló pont egyrészt az, hogy milyen alapterületre, hány helyiségre van szükség, másrészt az, hogy milyenek a telek adottságai. Kérdés az, hogy az adott telken a kívánt alapterületű épület milyen körvonal-rajzzal fér el.
Kifejezetten energetikai szempontból elsőre az az előnyös, ha az épület körvonala egyszerű, kompakt, például négyzet vagy a körhöz közelítő sokszög. Így kisebb az a felület, amely a fűtött helyiségeket a külvilágtól elválasztja, kisebb az ezeken át távozó hőveszteség, nem mellesleg a körítő falakhoz kevesebb építőanyagra van szükség. De a külvilágból a napsugárzás révén nyereségáramok is érkeznek és fontos, hogy a helyiségek, főleg a nappali, a gyerek- és a dolgozó szobák jól benapozottak legyenek. Nagyobb alapterületű épület esetében ezért már célszerűbb elnyújtott vagy kevésbé egyszerű alaprajzot választani. A cél az, hogy az ablakok zömét a legkedvezőbb tájolású homlokzaton tudjuk elhelyezni, hiszen azoknak nem csak hővesztesége, hanem a napsugárzás révén hőnyeresége is van. Nyilván ide csoportosítjuk a benapozást leginkább igénylő szobákat.
Ez elég kézenfekvő, de kérdés, hogy milyen a telket határoló utca iránya, melyik homlokzaton helyezhető el az épület bejárata, nem zavarja-e a benapozást valami, például egy szemközti épület. Egy újabb kompromisszumkeresés, amelynek során nem felejtjük el, hogy a fűtési idény alatt a déli tájolású homlokzatra négyszer annyi napsugárzási energia érkezik, mint az északira.
