Az új koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások után egyértelműen csökkent a légszennyezés az Egyesült Királyságban a friss adatok szerint.
A trend az Európa-szerte tapasztalt folyamatokat tükrözi: az emberek kevesebb időt töltenek a járművekben, irodákban, gyárakban és több időt otthonaikban – olvasható a BBC hírportálján.
Az Országos Légkörtudományi Kutatóintézet (NCAS) által gyűjtött adatok azt mutatják, hogy a nitrogén-dioxid és a finomszemcsés szálló por (PM2,5) koncentrációja láthatóan mérséklődött és úgy tűnik, a tendencia folytatódik.
„A forgalom tovább csökken, tehát még nem értük el a mélypontot. Néhány napja még arról beszéltünk, hogy az autóval tett utazások harmadával csökkentek, ma már 50-60 százalékos visszaesést látunk” – mondta el a BBC-nek Ally Lewis, az NCAS tudományos igazgatója.
A kutatóintézet a február 15. és március 24. közötti időszak légszennyezettségét vetette össze az elmúlt öt év átlagával 10 brit városban (Birmingham, Belfast, Bristol, Cardiff, Glasgow, Leeds, London, Manchester, Newcastle és York).
A PM2,5 finomszemcse – mely sok helyről származhat, az autók kipufogóiból is – minden városban csökkent. A nitrogén-dioxid a közlekedési kibocsátás egyik alapvető összetevője, Belfast és York kivételével koncentrációja mindenhol kisebb lett. A professzor szerint lehet, hogy ezeken a helyeken kevesebb a mérőállomás. A legnagyobb esést Londonban, Manchesterben és Birminghamben mérték.
Múlt héten a holland meteorológiai szolgálat az Európa fölött gyűjtött műholdadatokról közölt elemzést, mely jól megmutatta a levegő tisztulását. A tanulmányból kimaradt az Egyesült Királyság, részben azért, mert a korlátozások ott később kezdődtek, mint a kontinens sok más országában, valamint azért is, mert nem láttak elegendő jó minőségű adatot. A NCAS információi azonban kizárólag földi mérésekből származnak.
MTI hír